« Vissza a program listához

Bródy János – Ráadás koncert


Esemény részletek

  • Date:
  • Kategóriák:

Kapunyitás 20.00 óra

 

BRÓDY JÁNOS – RÁADÁS

Amikor a Kossuth-díjas Bródy János és Szörényi Levente 2010-ben megkapta a Fonogram Életműdíjat, néhány percig úgy tűnt, hogy mindketten a visszavonulás gondolatával foglalkoznak. Ekkor jelentette be Bródy János, hogy egy pályafutását összegező albumot tervez, ami 2011-ben „Az Illés szekerén” címmel jelent meg, és annak ellenére, hogy a hivatalos média támogatását mellőznie kellett, hamarosan dupla platina példányszámot ért el és 2012-ben az Év Lemeze elismerést is kivívta. A követők és rajongók népes tábora kitörő örömmel vette tudomásul, hogy a Mester újra lendületbe jött, és a koncertek hangulata felforrósodott. Közeledett a 70. évforduló és ebből az alkalomból barátai és tisztelői rábeszélték egy nagyszabású jubileumi koncertre, és egy reprezentatív 5 lemezes bakelit (vinyl) összeállítást terveztek a legjobb Bródy dalokból. Ennek 5. lemeze vadonatúj és néhány újraértelmezett dallal a „Ráadás” címet kapta.  A Ráadás album 2016 elején CD formában is forgalomba került, és néhány hét alatt aranylemez lett. Elmúlt ősszel a Budapest Kongresszusi Központban tartott dupla koncert alkalmával átvehette a Ráadás album után járó platinalemezt is.

   A „Lesz még egyszer” címmel az Arénában tartott születésnapi koncert felejthetetlen élményt jelentett minden résztvevőnek, és Bródy János koncertfellépései iránt az érdeklődés soha nem látott magasságokba ívelt. Teltházas koncertek jelzik az életműből válogatott újabb és régebbi legendás dalok sikerét, és az új összeállítású zenekar Kirschner Péter vezetésével országszerte elnyerte a közönség elismerését. A fellépéseken a közönség nem szűnt meg követelni az újabb és újabb ráadásokat, és erre Bródy János egyszer ironikusan megjegyezte, mostantól minden koncert már Ráadás lesz.

   Sokak örömére Balatonfüreden, 2019. július 6-án, szombaton 21 órai kezdettel (esőnap: július 7-én, vasárnap) lesz látható és hallható a legendás Művész Ráadás koncertje. Reméljük, hogy újra jól fogjuk érezni egymást ezen az estén, ahol Bródy János két órán keresztül megosztja velünk dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról.

   Bródy János a mai napig hűséges maradt önmagához, 8 önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerzői és előadói tehetségével hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait. A könnyűzene gyorsan forgó színpadán Bródy János megmaradt örök Tininek, aki hetvenévesen is hetvenkedés nélkül áll ki a színpadra, és miközben dalokba fordult költészetével elvarázsolja, a rá jellemző iróniával kijózanítja a szebb és igazságosabb világról álmodókat.

Mentler Krisztina

 

 

Időpont: 2019. július 6. 21.00 órai kezdet
Kapunyitás: 20.00 óra
Esőnap: 2019. július 7. 21.00 órai kezdet
Jegyárak: elővételben 4.000,- Ft/fő, a koncert napján 5.000,- Ft/fő – jegyvásárlás 6 éves kor felett kötelező
Helyszín: 8230 Balatonfüred, Horváth Mihály u. 64. Balaton Szabadidő Központ – Szabadtéri színpad
Belépés: 20.00 órától érkezési sorrendben!

« Vissza a program listához